Mindennek utánanéztem az interneten a fogpótlás árakkal kapcsolatban
Informatikusként már meg sem lepődöm azon, hogy a legtöbb ismerősöm engem kér meg rá, hogy segítsek a számítógépével kapcsolatban. Gyakran telepítek nekik programokat, oldok meg apróbb problémákat, és adok tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy milyen kiegészítőket vásároljanak a gépükhöz, ami megfelel az igényeiknek. Az ilyen kiegészítők lehetnek olyan perifériás eszközök is, mint az egér, vagy a monitor, de akár olyanokban is szoktam segítséget nyújtani, hogy melyik márkájú videokártya lenne alkalmas ahhoz, hogy elfussanak a gépen a legújabb játékok, vagy hogy mennyi RAM-ra van szükség ahhoz, hogy gyorsabb legyen a gép.
Ezen kívül pedig, a szüleim is gyakran kérnek tőlem segítséget. Nekik nincsen számítógépük, annak ellenére, hogy hosszú éveken át próbáltam rávenni őket arra, hogy fogadjanak el tőlem egyet és tanulják meg a használatát. Ők azonban úgy gondolták, hogy hatvan évesen már mi érelme van belevágni ilyesmibe, és egyébként is, teljesen felesleges ez a ketyere. Valamilyen szinten meg tudom érteni azt, hogy így állnak hozzá ehhez, hiszen sok velük egy idős ember utasítja el a technika vívmányait, de ettől függetlenül azért nem lett volna rossz, ha a szüleim is modernizálódtak volna kicsit.
Annak ellenére, hogy sem anyukám, sem apukám nem használnak számítógépet, az ismerőseiktől azért hallanak ezt-azt, hogy mire jó egy ilyen szerkezet. Éppen ezért, gyakran kérnek tőlem olyasmiket, hogy „Fiam, keressél már nekem egy jó almás pite receptet azon számítógépen!” Igen, az a kifejezés, hogy internet az ő szótárukban nem létezik. Sebaj, mindig jókat kacagok azon, mikor ilyen aranyos mondatokat mondanak.
Legutóbb például apukámnak kellett segítség, mert gondjai akadtak a fogaival. Szomorúan vallotta be nekem, hogy már évek óta el kellett volna mennie fogorvoshoz, de nem tudja, hogy kihez menjen, mert az az úr, akihez fiatal kora óta járt, öt éve meghalt, ő pedig már túl öreg ahhoz, hogy új orvosokkal „kísérletezgessen”. Kérdeztem tőle, hogy mire lenne szüksége, mire ő azt mondta, hogy fogpótlásról lenne szó, de egy fogorvost se ismer, ráadásul fogalma sincs róla, hogy manapság milyen áron vannak az ilyen kezelések. Nos, itt jöttem a képbe én. Nem volt nehéz dolgom, hiszen csak beírtam a keresőbe, hogy „fogpótlás árak” és egyből ki is adta rengeteg fogászat honlapját, ahol böngészhettem a különféle árak között. Az egyik fogászat kifejezetten szimpatikus volt, így aztán fel is hívtam őket és kértem egy konzultációs időpontot apukámnak.
Amikor eljött a konzultáció napja, akkor elmentem apukámért, beültettem a kocsiba és elvittem a fogorvoshoz. Örült neki, hogy leszerveztem ezt helyette, utána pedig megjegyezte, hogy kifejezetten szimpatikus volt a doki, szóval jól választottam.
Az elkövetkezendő időszakban többször is menni fogunk ehhez a fogorvoshoz, hiszen apukámnak több fogát is pótolni kell, ez pedig egy hosszabb folyamat, ami többszöri kezelést igényel. Nekem is nagyon szimpatikus lett az orvos, így aztán eldöntöttem, hogy ha nekem is fogpótlásra, vagy akár egyéb más fogorvosi ellátásra lenne szükségem, akkor biztos hozzá fogok menni.