PHP

Blog

A programozói szakma előnye: a határtalan szabadság

Programozóként megvan az a szabadságom, hogy dolgozhatok otthon. Sőt, csak egy laptopra van szükségem, és tulajdonképpen bárhol dolgozhatok, ahol van internet kapcsolat.  Ezt a munkám legnagyobb előnyének tartom, és ez volt az egyik oka, hogy ezt a pályát választottam, ugyanis imádok utazni. Egy évet töltöttem például Thaiföldön, jó néhány hónapot Vietnamban, és jóformán egész Kelet-Ázsiát bejártam, miközben dolgoztam. Mondhatnánk, hogy a munkámmal nyaralok.

Néhány hónapja tértem haza Ázsiából és rá kellett ébredjek, mennyi felfedezésre váró hely van Magyarországon is. Elhatároztam, hogy egy ideig az országon belül dolgozom, de most sem fogok egy helyben maradni. Mindig is kedveltem Pécs városát, így első utam oda vezetett, és úgy terveztem, legalább néhány hónapot ott maradok. Találtam is egy olcsó albérletet a belvárosban, és már elég jól berendezkedtem, amikor tudtomra jutott, hogy Dia, egy régi osztálytársam a programozó iskolából szintén a városban él. Elég jóban voltunk annak idején, sokat hülyéskedtünk az órák között, így írtam neki, hogy nincs e kedve találkozni.

Dia szintén nagyon megörült nekem, és nemsokára összefutottunk egy kávéra a főtéren. Elmeséltem neki, mivel töltöttem az utóbbi éveket, őt pedig nagyon érdekelték az utazásaim. Mostani tervemről is beszéltem neki, miszerint országon belül szeretnék utazgatni, ami szintén nagyon tetszett neki, és bevallotta, ő is régóta vágyik ilyesmire, főleg mióta véget ért egy komoly kapcsolata. Azt mondta, úgy érzi, jót tenne neki egy kis utazás, levegőváltozás. Nagyban helyeseltem: én is egy fájdalmas szakítás után döntöttem úgy, hogy elutazom Ázsiába, és életem legjobb döntése volt. Akkor döbbentünk rá, milyen sokat beszélgettünk, amikor elkezdték zárni a kávéházat. Átmentünk egy kocsmában és sörözés mellett folytattuk a beszélgetést. Már hajnalodott, és jó pár korsó sör elfogyott, amikor megszületett az ötlet: járjuk be együtt Magyarországot!

Mindketten rettentő izgatottan mentünk haza aludni, és másnap rögtön nekiálltunk a tervezgetésnek.  Diának volt autója, így úgy döntöttünk, azzal fogunk utazgatni. Aztán Dia javasolta, hogy vegyünk egy autópálya matricát, amivel sokkal gyorsabban tudunk utazni. Ezzel eleinte nem igazán értettem egyet. Világéletemben nagyon spórolós voltam, megszoktam, hogy csak a legszükségesebbekre költsek, így úgy gondoltam, inkább autózzunk pár órával többet, ha ezzel kevesebbet kell költenünk. Dia azonban ragaszkodott a matricához, mondván, nem szeret túl sok időt az autóban tölteni, sokkal szívesebben töltené az időt városnézéssel vagy természetjárással. Különben sem olyan drága – mondta. Hogy a kérdést eldöntsük, felmentünk a https://www.autopalyamatrica.hu/ oldalra. Rövid kattintgatás után el kellett ismerjem, hogy igaza volt. Egy havi autópálya matrica kevesebb mint ötezer forint, ami fejenként alig több, mint kétezer forint. Ez tényleg nem sok. És ha cserébe több időnk jut a sok kalandra, amit elterveztünk, akkor mindenképpen megéri. Nem is beszélve, mennyit spórolhatunk a benzinen is – folytatta az érvelést Dia. Aztán felfedeztük, hogy a matricát online is meg lehet venni, aminek szintén nagyon örültünk, programozóként igazán tudjuk értékelni az ilyesmit. Így rögtön el is mentettem a https://www.autopalyamatrica.hu/ oldalt a könyvjelzők közé, hogy ezentúl bármikor, amikor esedékes a matrica vásárlása, könnyen megtaláljam.

Néhány hét múlva minden készen állt az útra, így telepakoltuk Dia Opeljét és elindultunk az első állomás, a Velencei-tó felé. Úgy egyeztünk meg, hogy én kezdek a vezetéssel, így beültem a volán mögé, Dia az anyósülésre, és már úton is voltunk. Az első órákban sok apró településen keresztül vezetett az utunk, és annyira elmerültünk a tájban és az utazás élményében, hogy teljesen kiment a fejünkből, hogy az autópályát is használhatjuk. Szerencsére eszünkbe jutott, hogy a matricát online is meg lehet venni.  Leparkoltunk az út mentén, én pedig megnyitottam a jó előre elmentett weboltalt (https://www.autopalyamatrica.hu/), hogy megvegyem a matricát. Pár perc alatt sikerült is megvásárolni, így a következő lehetőségnél fel is hajtottunk az autópályára.

https://www.autopalyamatrica.hu/

Az autópályán való vezetés meglepően kikapcsoló volt. Dia, aki az izgatottságtól alig tudott aludni az éjszaka, egy-kettőre elbóbiskolt, én pedig úgy elmerültem a gondolataimban, hogy már csak a megfelelő kijáratnál kaptam észbe. Megérkeztünk! – kiáltottam, mire Dia felriadt. Máris? – csodálkozott és az órájára nézett. Alig volt egy órája, hogy felmentünk az autópályára.

Nemsokára megérkeztünk a szállásunkra, Gárdonyba, és mivel nagy volt a hőség, elhatároztuk, hogy rögtön le is megyünk a partra fürödni egyet. Egy árusnál vettünk egy hatalmas gumimatracot, és betoltuk a vízbe. Azért jobb ez, mint a vezetés, nem? – kérdezte nevetve Dia, miközben a matracon hasalva tempóztunk a mélyvíz felé. És valóban, el kellett ismernem, hogy meggyőzött, és ezentúl igyekszem leszokni az őrült spórolásról.

A fürdőzés annyira megtetszett, hogy eldöntöttük: a következő állomás a Balaton. Ezer éve nem voltam a Balatonon! – lelkendeztem. És oda is vezet autópálya – tette hozzá Dia.

Jelenleg Zánka közelében programozok, és elmondhatom, hogy életem legjobb döntése volt ebbe a kalandba belevágni. Diával még sokhónapnyi utazást terveztünk be, amin előreláthatóan végig fog kísérni minket az autópálya matrica is. Mert jó dolog a vezetés, de valljuk be, vannak sokkal jobb dolgok is!

[Top]