PHP

Blog

Az ülőmunka pusztít és nyomorba dönt

Számítógép előtt nőttem fel, sokáig nem is sportoltam semmit, és semmiféle mozgásra adtam, hogy része legyen az életemnek.

Én mindent szeretek, ami a munkámhoz köt, mert hiszek benne, hogy egy olyan területen tevékenykedem, ami megújítja az emberi civilizáció működését. Ültettünk már át hivatali rendszereket teljes egészében felhőalapú informatikai adattárolásra és egészen kis cégek életét is sikeressé tettem már, részint egymagam, amikor olyan projekteken dolgozhattam a cégnél éppen… De akkor is változtatnom kellett!

És ha nem írom be a gyógytorna budapest szavakat időben a keresőbe, lehet, hogy már késő lett volna…

Mondjuk íme, megint csak az internet, a Google mentett meg egyfelől, másfelől viszont a Therapy4U. Akiknek szintén látványos és informatív, vonzó weboldaluk van. Persze nem kívánom senkinek, hogy terápiás gyógytornára szoruljon, de sokan szorulnak, nincs mit tenni, mert ilyen időket élünk és a Therapy4U egészen biztosan segíteni tud! Belinkeltem az oldalukat fentebb, és elmondhatom: nekem is nagyon lelkesítő volt anno olvasni, hogy mennyiféle úton lehet elkezdeni velük a gyógytornát, a kilábalást egy rossz irányba tartó folyamatból, amibe én is belekerültem.

gyógytorna budapest

A ” gyógytorna budapest ” világán belül én nem találtam velük versenyezni képes konkurenciát – ez persze egyéni felmérés pusztán az internetes felhozatalt illetően -. Akinek szüksége van hasonlóra, okvetlenül nézzen rájuk!

Nagyon sok munkatársuk van a weboldal tanúsága szerint, ami jól mutatja, hogy a működési koncepciójuk nagyon életképes koncepció és egyébként nagyon megnyerő az egész, amit ők felépítettek. Tudom, kicsit messziről indítok, de nekem minden ilyesmi is nagyon fontos. A munkámból adódóan rengeteg céges és egyéb weboldalt láttam már, ezért mindig adok a látszatra. Meg tudom állapítani, mi az, ami hitelesen meggyőző, nem csak túlzott látványt kelt, és náluk kezdettől fogja egy nagyon jó benyomás volt az, amit tettek rám. Még reumatológussal, idegsebészekkel és hasonlókkal is vannak fennálló szakmai kapcsolataik. De a lényeg tehát a gyógytorna…

Engem az orvosom erősített végül meg abban, hogy ők tényleg ismertek és jók a dologban, viszont már az első alkalmak is elegek lettek volna, kevesebb utánajárással is, hogy meggyőződjek erről személyesen. Van kellő számú férfi és női gyógytornászuk is -amire pedig azért térek ki külön, mert van, akinek ez sem mindegy. A bizalom nálam kezdettől fogva fennállt, és fontos is ez, szóval szerintem nem hiába emlegetem fel a dolgot – kinek mi hozza meg a lelkesedést és a feloldódást egy területen -. Felfogásuk lényege, hogy a saját, egyedi problémánkra fókuszálnak mindig a lehető leginkább mikroszinten, és így választanak kezeléstípust és terápiás eljárást. És ahogy mondják, mindig szükség lesz “utómunkálatokra” is. Gyógyulási szakasztól függően vizsgálják mindig, hogy mire van szükség. Az egészet Back 2 Balance koncepciónak hívják.

És, hogy mi a végcél? Olyan embereknek adják vissza ők a normális hétköznapjaikat, akiknek egy-egy probléma veszélyeztetni kezdte már ezt, vagy akár komolyan stádiumba is lépett a dolog – mondjuk egy betegség. Sokan elkerülték már így velük a műtétet is és a még brutálisabb következményeket. Tetszik a kommunikációjukban annak a hangsúlyozása, mert megvilágosító erejűnek tartom, hogy az életminőségünk egyik alapja a mozgásunk gondtalansága. Képzeljük el, mi lesz az életünkből, ha nem tudunk többé jönni-menni már akadálytalanul: a sok mozgás fél egészség! A fájdalmak elűzése, ami a mozgáskultúránkat illeti, szerintem mielőbb meg kell történjen, ha már jönnek a bajok. És ha a mozdulatainkat ilyesmi kísérik…

Tehát a technológiai haladás az életem egyik sarokköve ugyan, de senkinek nem ajánlom, hogy ennek az oltárán feláldozzuk az egészségünket. Vagy akár csak veszélyeztessük azt. Semmi nem ér annyit, hogy a mozgásunkban korlátozottá váljunk, tehát ha bármi baj van, remélem másnak is időben eszébe jutott ekkorra a keresőbe gépelni: gyógytorna budapest… Vagy valami hasonlót… Legyetek aktívak a megelőzésben, mert azzal még többre mentek persze!

[Top]