Első vállalkozásnak nem is rossz
Van egy évfolyamtársam az egyetemen, aki fejébe vette, hogy márpedig ő 22 évesen vállalkozó lesz, ha törik, ha szakad! Nem is értettem igazándiból, hogy neki ez az ötlet, hogy s mint jött, de gondoltam, ha már így feldobta a témát, beszélgessünk róla! Annyi opció van ma már egy vállalkozásra, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A probléma az volt, hogy szinte a legtöbb esetben oda lyukadtunk ki, hogy mindene van, csak sajnos elegendő kezdőtőkéje nem. Őszintén szólva, ez a tény eléggé keresztbe tudja húzni a számításokat, amire persze záros határidőn belül ő is rájött. De akkor most mégis mihez kezdjen? Itt pattant ki a fejéből egy zseniális webshop üzemeltetése. Akkor még nem tudtam, hogy pontosan mi lenne az elképzelése, abban biztos voltam, hogy divattal, szépségápolással lesz kapcsolatos, hiszen ízig-vérig nőből van és mindig is odáig volt mindenért, ami szép, csillog és csajos.
Miután megszületett benne az elhatározás, rögtön meg is keresett, hogy legyek segítségére, mivel tisztában volt, hogy az én drága, jó unokatestvérem mérnökinformatikus és mindenért rajong, ami az IT világába tartozik. Még most sem tiszta számomra, hogy miből gondolta, hogy én is értek hozzá, de sebaj, unokatestvérem besegített. Mutatott pár webshopot és adott tippeket, hogy miket érdemes megfigyelni, mi az, ami fontos.
A sok keresgélés közben bukkant fel az www.annataska.hu, ami tökéletes példája volt egy nőcis webshopnak. Rengeteg kép található az oldalon, ami megkönnyíti az ember döntését a vásárlásban, hiszen láthatja, hogy mit is kap a pénzéért. Nagyon szervezett a felépítése, minden be van kategorizálva. Meg van külön a táskák, az övek és pénztárcák helye, női és férfi természetesen elkülönítve. Sőt! Több alkategória is található, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színű termékre van szükségünk, valamint milyen alkalomra van rá szükségünk. Ezen felül a márkák is el vannak szeparálva egymástól, megvan a lehetőség a szűrt keresésre, ami fel tudja gyorsítani a vásárlási folyamatot, ezáltal időt spórolva a vevő számára.
Közel sem bonyolult a webshop, a kezdő tulajdonosok és a kezdő online vásárlók is tökéletesen tudják alkalmazni, abszolút felhasználóbarát. Ha valami mégsem lenne világos, akkor pedig a baloldali fő menüsorban minden kontaktinfót meg tudunk találni, így kérdés esetén bátran lehet keresni a webáruházat.
Nem tartalmaz felesleges információkat, nagyon lényegre törő, viszont ettől függetlenül mindenki meg tudja találni a számára fontos elemeket, amelyek segítenek a döntésben egy-egy vásárlás során.
A termékek leírása rendkívül strukturált, minden fontos paraméter fel van tüntetve, valamint, amennyiben valaki vásárlásra szánja magát, azt is megnézheti, hogy a kiválasztott terméknél hány pontot kap a vétel után. Ez főleg azon személyek számára érdekes, akik VIP tagok. Mert, hogy ilyen is van az Anna Táskánál!
A vásárlás menete egyszerű, minden világosan fel van tüntetve a fizetési módoktól, a kiszállítási opción át egészen az átvételig. Ezek mind nagyon fontosak, hiszen, ha már van egy webshop, akkor nem baj, ha a vevő tudja is, hogy mire számíthat, ha éppen az adott oldalra téved.
Mindezek mellett pedig az is fel van tüntetve, tisztán és érthetően, hogyan lehet őket elérni. Könnyedén, a kapcsolatok aloldalon megtaláljuk a cég székhelyét, telefonszámát és e-mail címét. Azt is világosan kiemelik, hogy melyik elérhetőségi csatornát részesítik előnyben és azt is, hogy milyen időszakokban tudnak válaszolni.
Ti is kedvet kaptatok a webshop készítéshez és szükségetek lenne egy kis ihletre? Nézzetek meg a www.annataska.hu oldalt, a webshop ötletek mellett még egy szuper táskát is beszerezhettek!