Ha informatika, akkor nyelviskola Budapest
Soha nem voltam egy sportos gyerek. Nem is igazán vonzott a mozgás. Igaz, mindig volt egy kis súlyfeleslegem, már gyerekként is szerettem a hasamat. Lehetett az hús, tészta, vagy éppen süti, minden jó volt.
Az iskolaválasztás
Miután nem igazán mozogtam, így szinte minden időmet otthon töltöttem. Persze az ilyen gyerekek mint én is, mit csinálnak ilyenkor? Hát igen, beülnek a számítógép elé. Eleinte persze csak a játékok érdekeltek, aztán egyre több minden. Még olyan is volt, hogy a szüleim tőlem kérdeztek meg valamit, mert ők nem tudták, persze ez már nagyobb koromban volt, a középiskolás időszakban.
Az iskola kérdése nem igazán okozott nagy fejtörést, hiszen a számítógépen kívül nem érdekelt semmi, így egyértelmű volt, hogy informatika szakra kell mennem valamerre. Kérdés az volt, hogy merre? Volt egy jó suli, de persze a szüleim ódzkodtak tőle, mert akkor kollégiumba kellett volna mennem, és ez nekik annyira nem tetszett. Én nem tartottam tőle, igazából minden attól függött, hogy milyen lenne a suli. Még jó, hogy el lehet menni ezekre a nyílt napokra, és ilyenkor be lehet tekinteni egy kicsit az életükbe, az iskolai napokba.
Végül egy budapesti iskola mellett döntöttünk, ez nekem is tetszett. A pesti élettől kicsit tartottam, hiszen soha nem közlekedte egyedül fent, de gondoltam majd csak lesz valahogyan. Így is lett, túléltem én is, mint mindenki más.
Az általános iskola után
A középiskola után, úgy döntöttem, hogy továbbtanulok, és 
főiskolára megyek. Nem voltam most sem kitűnő tanuló, de sokkal többre vágytam, ezért belevágtam. Persze a nyelv már nem ment annyira fényesen, mint szerettem volna, így kerestem egy nyelviskolát Budapesten. Tudtam, hogy muszáj időben elkezdenem, az én lassú tempómmal.
A szerelem
Szerencsésnek mondhatom magamat, mert megismerkedtem Mollival. Soha nem gondoltam volna, hogy szóba áll velem egy ilyen helyes lány, mint ő. Első látásra is már nagyon tetszett, pedig még két szót nem váltottunk egymással.
Általános iskolában be voltam zárkózva a testsúlyom miatt. Bár utólag visszagondolva, nem kellett volna ennyire, hiszen nem is volt annyi felesleg rajtan, mint én gondoltam. Középiskolában, miután jól megnyúltam hirtelen, eltűntek a feleslegek, de a gátlásaim annyira nem, így nem is mertem nyitni a lányok felé.
Molli más volt, mellette nem lehetett nem megszólalni, hiszen életvidám, cserfes, minden érdekelte. Amire pedig kíváncsi volt, meg is tudta, mert minden zokszó nélkül meg is kérdezte, nem kertelt.
A tanfolyamon ismerkedtem meg vele, kiderült, hogy ő sincs túl jóban az angollal, viszont a nyelvvizsga kelleni fog, ezért iratkozott be ő is. Számos alkalommal közösen tanultunk, vagy csak jókat beszélgettünk.
Egyik alkalommal, mikor valamiért hiányzott fedeztem fel a dolgot, hogy olyan csend van nélküle, és fura, hogy nem csicsereg valaki folyton, mint egy hatéves kislány. Azt hiszem ekkor jöttem rá, hogy fontos nekem ő, és hogy lehet, hogy érzek is iránta valamit. Persze a telefon számát nem tudtam, így meg sem tudtam kérdezni tőle, hogy jól van e? Na gondolhatjátok, hogy ezek után, hogy vártam a következő angol nyelvtanfolyamot. Ekkor már tudtam, hogy nem lehetek gyáva, és egyszer nekem is össze kell magamat szednem, a bátorságomat.
Három nap múlva volt a következő tanfolyam. Izgatottan vártam, mert tudtam, hogy eljött az én napom, és reméltem, hogy láthatom őt. Már a teremhez közeledve hallottam vidám hangját, mely felvidított engem is.
Aznap összeszedtem magamat, és randira hívtam. Életemben először igazi randevúra hívtam egy lányt.