PHP

Blog

A programozók sok mindenhez értenek, az ajándékválasztáshoz kevésbé

A barátom programozóként dolgozik egy számítástechnikai cégnél. Furcsa, hogy így egymásra találtunk, hiszen én teljesen más területen mozgok. De mondhatjuk, hogy kiegészítjük egymást. Ő lehet, hogy zseni a gépekhez, az emberekhez viszont abszolút én értek jobban. Ezért engem bízott meg azzal is, hogy az anyukájának megtaláljam a tökéletes női bőr pénztárcát.

Annyit ugyan kitalált maga, hogy pénztárcát szeretne adni anyukájának, de azzal tisztában van, hogy az ő szépérzéke nem az igazi. Így hát én kezdtem el kutakodni női bőr pénztárca után. Nem is tellett túl sok időmbe, hogy megtaláljam a cipomarket.hu webshopot, ahol többek között szépséges bőr pénztárcákat is árusítanak. Külön megörültem neki, hogy egy magyar cégről van szó, így én is szívesebben rendelek innen.

Sokféle tárcát találtam itt: kicsit, nagyobbat, színeset, mintásat, elegánsat, és persze mondanom sem kell, hogy mind remek minőségű bőrből készült. Megakadt a szemem az egyik pirosas színű tárcán. A barátom anyukája egy nagyon vicces, élénk személyiség, akihez tökéletesen passzolt ez a színes kis pénztárca. Miután a barátom is áldását adta, és örömmel látta, hogy most még akciósak is a pénztárcák, meg is rendeltem neki a kinézett darabot. A kiszállítás mindössze 1000 forint volt, és utánvéttel is van lehetőség náluk fizetni.

Egy munkanappal később a GLS futár már az ajtónkban kopogtatott, és átadta a megrendelt ajándékot. Engem levett a lábamról a tárca minősége. Már a tapintása is egészen más volt, mint a megszokott műbőr tárcáké. Szerintem nagy sikert fog aratni ez a szép női bőr pénztárca. Legközelebb én is a cipomarket.hu-n fogok ajándékot nézni.

[Top]