PHP

Blog

Buddha figyel munka közben

Programozóként hatalmas áldásnak tartom a munkám kapcsán, hogy otthonról tudok dolgozni. Magamnak osztom be az időmet, akkor dolgozom, amikor éppen kreatív vagyok és van kedvem, sokkal rugalmasabb a napi rutinom, el tudok menni bevásárolni vagy az orvoshoz, ügyet intézni napközben… Egyszóval nagyon praktikus az otthoni munkavégzés. Van azonban hátránya is, nem is kevés. Amire talán nem gondolnak az emberek az otthoni munka kapcsán, az az, hogy gyakorlatilag ugyanott dolgozol, ahol alszol, szórakozol, kikapcsolódsz. Nehéz leülni, hogy na most nyolc órán keresztül csak a munkával fogok foglalkozni. Ebédet csinálok magamnak, olvasok egy kicsit, nagy nehezen rászánom magam a munkára, aztán egy óra múlva már kávészünetet tartok és az a vége, hogy éjszaka, alvás helyett fejezem be az aktuális munkámat.

A jógával kezdődött minden

Ennek a kiküszöbölésére számtalan módszert kipróbáltam már, a jógától kezdve a meditáción át a Buddhaszobrokig mindent. Eleinte csak az enyhébb „rakj rendet magad körül”, „állíts be időzítőt”, „főzd meg előre az ebédet, hogy ne napközben kelljen” típusú praktikákat vetettem be, de hosszú távon egyik sem vált be. Aztán az egyik ismerősöm javasolta a jógát és a meditációt, hogy a tudatosságban segítenek, érdemes kipróbálnom. Vettem is egy jógabérletet, de amikor beértem a jógastúdióba, majdnem ki is fordultam az ajtón, hogy soha vissza se menjek. Mindenhol Buddha szobrok voltak, füstölők (amiket amúgy is utálok, szerintem büdösek), mécsesek és gyertyák… Nekem, aki a letisztult, egyszerű és funkcionális dolgokat kedveli, maga volt a pokol. De a jógaórát nagyon élveztem és becsülettel lejártam a bérletemet. Ahogy egyre jobban megismerkedtem a jóga tanításaival, úgy kerültem közelebbi ismeretségbe a Buddha szobrokkal is. A jógaoktatón kívül az internet volt segítségemre ebben, többek között A különböző Buddhák jelentései – Nepáli termékek keresőszavakra kiadott találatok és weboldalak.

Ismerkedés a Buddha szobrokkal

A Buddha szobrok rendkívül sok területen fejtik ki a hatásukat, sokkal többek, mint egyszerű lakásdekorációs eszközök. Eleinte szkeptikus voltam a hatásukkal kapcsolatosan, de idővel teljesen meggyőztek. Önmagában egy Buddha szobor nem arra való, hogy hajlongjunk előtte, imádkozzunk hozzá és szentként tiszteljük. A szobrok csak emlékeztetnek minket Buddha tanításaira. Ha tovább szeretnénk fejleszteni a dolgot, ajándékokat tehetünk a szoborhoz, például vizet, virágot, füstölőt (na ezt sosem próbáltam), vagy mécsest. Minden ajándék szimbolikus erejű és igazából nem azon van a hangsúly, hogy a szobornak adunk valamit, hanem hogy mi adunk valamit. Az ajándékozás gesztusán keresztül megtapasztaljuk, hogy milyen adni, másokkal jót tenni, lemondani valamiről. Az ajándék a saját lelkünk, lényünk egy darabja, például a lélek fénye és sugárzása vagy a tisztánlátás. Azáltal, hogy odafigyelünk az ajándékozásra, tudatosítjuk magunkban az adott dolgot vagy tulajdonságot és a mindennapjainkba beépítve saját magunkért teszünk.

Nem csak úgy kirakjuk valahova Buddhát, komoly szabályok vannak

Nekem csak három Buddha szobrom van itthon, nem gyűjtöttem össze mindet. A szabályok szerint nem lehet szobor a földön, a konyhában, a fürdőszobában és a hálószobában, azért nekem a nappalimban van mind a három. Az ajtó felé néznek, ezzel vonzva a pozitív energiát. Bár nekem nincsen külön dolgozószobám, csak a nappalimban egy asztal és szék, egyfajta kis dolgozósarokként, ide is elhelyeztem egy Buddha szobrot, aki a kreativitást és az intellektuális aktivitást serkenti. Kicsit olyan, mint egy külső lelkiismeret, amikor szünetet akarok tartani vagy abbahagyni a munkát, mindig rátéved a pillantásom és eszembe jutnak a szorgalomról, a halogatásról és a munkáról szóló elvek, tanítások. Így mindig folytatom az adott projektet vagy legalább rövid szünetet tartok csak és nem állok neki megfőzni egy három fogásos ebédet. Nekem bevált ez a módszer, Buddha figyelő szeme mindig rajtam van és kíméletlenül ösztönzi a munkát.

Az én Buddháim

És hogy melyik Buddha szobrok vannak nálam? A dolgozósarkomban magától értetődően Shakjamuni, vagyis maga Buddha, polgári nevén Siddhartha Gautama, a buddhizmus alapítója. Meditációival eljutott a megvilágosodásig és követendő példát állít mindenki elé, aki fejlődni szeretne az életében. A nappaliban található még Mahakala, aki igazából nem is Buddha, hanem egy harcos istenség. A démonok és a gonosz támadásait veri vissza és akkor is kitart a gonosz ellen folytatott harcban, amikor a többi istenség már túl gyenge. Nagyon tetszett ez a szimbolika, a kitartás és a harc, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy veszek egy ilyen szobrot. A harmadik szobor pedig Csenrézit ábrázolja, aki a szeretettel, nagylelkűséggel áll összefüggésben. Ez a három szobor díszíti az otthonomat és mindegyikük pozitív energiával segít a mindennapokban.

Tudom, hogy sokaknak ez humbugnak vagy varázslásnak tűnik, de szerintem a hitnek nem az a lényege, hogy minden egyes szava igaz legyen, hanem az, hogy jobb emberekké váljunk azáltal, hogy hiszünk valamiben. Én ebben hiszek és mivel hiszek benne, megváltoztatta a mindennapjaimat, sokkal jobban tudok koncentrálni a feladataimra és a munkára.

[Top]