PHP

Blog

Ahol gépekről van szó, ott fontos a megfelelő hűtés

Számítógépes tapasztalataim alapján pontosan tudom, hogy milyen fontos, hogy egy motor vagy bármilyen gép, ami folyamatosan működik, megfelelően legyen hűtve.

Jó ideig programozó voltam és nem egyszer jött velem szembe az a probléma, hogy nem volt rendesen hűtve a számítógépem és túlhevült, pláne ha még az irodában a hőmérséklet meleg volt, például nyaranta, kész káosz volt. A ventillátorokkal jobban kellett fújatni a gépeket, mint magunkat. Nagyon nehéz a megfelelő megoldást megtalálni. Én számítógépek terén a külső vízhűtésre esküszöm, de ez is extra nehézségekkel ját. Egyáltalán nem egyszerű, sőt, jóval nehezebb rendesen kivitelezni az ilyet, mint gondolná az ember. Szerencsére találtam megfelelő megoldást rá, ami be is vált.

Ezzel szemben, nem gondoltam volna, hogy az élet egyéb területein is ilyen minőségben, de találkozom a megfelelő hűtőrendszer, vagy hűtőfolyadék problémájával. Már pedig így lett.

A programozás mellet én nagy rajongója vagyok, a különböző autóknak, motoroknak. Az, hogy gyűjtő vagyok, talán túlzás lenne állítani, de ami biztos, hogy van egy kisebb garázsom, amiben áll néhány régebbi típusú Volkswagen, és egy régi BMW is. Nem használom őket minden nap, inkább csak kiállításokra megyek velük, restaurálgatom őket, és ha attól van szó, egy-két aukcióra is elmegyek, hátha tudok rajtuk egy keveset keresni, amit utána egy másik autóba fektethetek.

Tehát, bár nem városi furikázásra használom, a karbantartásuk szükséges, melynek szerves része az is, hogy minden évszakban, amikor csak módomban áll, megfuttatom a négykerekűeket. Ez azért is jó, mert meg tudom nézni, hogy az összes motoralkatrész megfelelően működik-e, az üzemanyag adagolótól elkezdve a hűtővíz tartályon keresztül az olajszűrőig szintén mindent meg tudok vizsgálni, egyszóval működés közben szemügyre tudom venni az autót.

Ez a múlthéten sem történt másképp azt az egyet leszámítva, hogy a fentebb említett hűtési problémába ütköztem. Mivel már jegesebb idő van, a fagyálló hűtőfolyadéktól elvárható, hogy rendeltetésszerűen működjön. De bármennyire is szerettem volna ezt, nem így volt. Csak a baj volt vele. Ezért úgy döntöttem nekiállok és a magam módján az internet bugyraiba ásva megkeresem azt a típusú fagyálló hűtőfolyadékot, amelyik a legmegfelelőbb. Miután megtaláltam ezt az oldalt, nem kellett sokat gondolkodom, hanem, csak kiválasztanom azt, amelyik valószínűleg a legjobb nekem, illetve az autóimnak és megvásárolnom.
Félre ne értsetek, nem az összes autóval volt fagyálló folyadék probléma, csak az egyikkel, de úgy voltam vele, hogy ha annál beválik, lehet, hogy a többinél is lecserélem.

Azt hiszem, hogy bár általában a régiségeknél, legyen az egy autó, egy festmény, egy épület, vagy akár egy karóra, nem szeretik az igazi gyűjtők, hogy ha bármi, ami az alkatrészekkel, részletekkel, díszítésekkel és kiegészítőkkel kapcsolatos helyreállítást jelenti, nem korhű módon van elvégezve vagy pótolva. De mivel ez csak egy folyadék, így azt hiszem, hogy ennyi újítás belefér annak érdekében, hogy olajozottabban működhessen még tovább is a gépezet. Élettartam növelő tud lenni, hogy ha a megfelelő karbantartás érdekében néhány modernebb eszközköz is folyamodik az ember.

Végül is egy autó is, nem arra hivatott, hogy a garázsban álljon, hanem, hogy igen is néha meg legyen járatva.

A lényeg, hogy a hűtési problémát most is sikerült megfelelő módon orvosolni, így minden jól sült el a dolog. Részben azért akartam ezt veletek megosztani, hogy ha bárki olyan dolgokkal foglalkozik, ami a megfelelő működéshez, rendszeres karbantartást igényel, ne féljen néha beújítani valamit és eltérni a megszokottól, valamint ne felejtsen el egyáltalán karbantartani ezeket. Ez kulcs fontosságú.

[Top]