Ha nem várt hiba kerül a rendszerbe – SOS vízszerelés!
A haveri körömben sok a programozó, ami sok szempontból szerencsés dolog. Mindig szívesen segítenek, bármilyen hardver vagy szoftver problémám van, de többükkel szoktam mesterséges intelligenciáról, webbiztonságról, a jövőben rejlő lehetőségeiről is beszélgetni – szerintem ez egy nagyon izgalmas, mondhatni kiapadhatatlan beszédtéma. Azért azt mindenképpen el kell mondanom – már csak az ő “védelmükben” is, hogy a programozás egyébként rendkívül megterhelő munka szellemileg, sőt, a legtöbb cégnél a projekteket tekintve elég durva határidők is vannak – szóval szeretném kicsit lerombolni ezt a “jól fizetett, menő programozó” képet. De érdekes, hogy ezzel egy időben még az az előítélet is él velük szemben, hogy IT-sok csak tipikus nerd-ök lehetnek, akiknek a számítógépes világ az élete. Szeretik, igen, az tény, de emellett sokan zenélnek, írnak, sportolnak és még számos dolgot csinálnak… És nem egy helyes srác van köztük, szóval le az elképzelésekkel, berögződésekkel! Persze ha velük vagyok, a nap gyakran ér véget egy össznépi online játékkal, de társasozni is gyakran szoktunk. A lényeg, hogy sosem unatkozom velük, és éppen ezért imádom ezt a csapatot!
De ők sem tudnak minden vészhelyzetben a segítségemre sietni – ha olyan gond akad, amit csak egy profi vízszerelő tud megoldani, akkor nem más a megoldás, mint a https://mobilvizszerelo.hu oldalon található fantasztikus szakemberek!
De hogy honnan is ismertem meg a https://mobilvizszerelo.hu oldalt? Egy véletlennek köszönhetően, ugyanis ömleni kezdett a víz a fürdőszobámban az éjszaka közepén. Sürgősen kerítenem kellett hát egy szerelőt, és mint ahogyan gondolom nálatok is az az első, én is a keresőt hívtam segítségül. Így bukkantam a https://mobilvizszerelo.hu site-ra, ahol a megadott telefonszámot tárcsázva egyből meg is nyugtattak, hogy hamarosan érkezik hozzám a segítség. Addig is elláttak jó tanáccsal, hogy mentsem a menthetőt, a szakember pedig egy órán belül már meg is kezdte a helyzet súlyosságának felmérését és a munkálatokat. Szerencsére a gyors kiérkezés miatt a lakásnak nem lett baja, és mint örömmel konstatáltam, a javítás sem került egy teljes vagyonba. A Mobilvízszerelő csapata azonban nem csak az árazásban korrekt, de az elvégzett munkájukra is (típustól függően akár több évnyi) garanciát vállalnak, valamint abban is biztosak lehetünk, hogy az általuk kiállított számlával kapcsolatban egyik biztosító társaságnak sem lesz problémája. Így nem csak a kár hárul el, de a visszatérítés megigénylése elé sem gördülnek akadályok.
A weboldalon egyébként az általuk vállalt munkákkal kapcsolatban is részletesen tájékozódhat minden érdeklődő. Noha az url-ben a vízszerelésen van a hangsúly, a cég nem csak ilyen jellegű munkákra szakosodott: ugyanis a menüpontokból kiderül, hogy fűtésszerelési feladatokkal kapcsolatban is bátran kereshetjük őket. De aki laikusként próbál tájékozódni, annak még az is kérdéses lehet, egyáltalán mi tartozik bele a vízszerelői feladatokba – ők a site-on belül ebben is segítenek. Legyen szó akár egy egyszerű telepítésről, kiépítésről, karbantartásról vagy javításról (csaptelepek, mosdók, wc-k, gépek, bojler vagy vízvezetékek…), nyugodtan forduljunk hozzájuk bizalommal, ahogyan olyan, nagyobb volumenű dolgokkal kapcsolatban is, mint a csőtörés elhárítása és a csatornakamerázás, csatornázás vagy duguláselhárítási munkálatok. Ebből is látszik, hogy a munkájuk és a szakértelmük milyen sokrétű, és akkor tulajdonképpen még a fűtésszerelésről nem is beszéltünk! Nekem arra most nem is volt szükségem, de ha esetleg szorult helyzetbe kerülök fűtés-ügyben is, biztosan tőlük fogok szakit kérni.
Azért is osztottam meg ezt a történetet és röviden a tapasztalataimat, mert bárkinek jól jöhet egy ilyen információ, aki a fővárosban vagy Pest megyében él, és megbízható szerelőket keres, akik S.O.S. is vállalják a kiszállást. Én tényleg csak ajánlani tudom őket mindenkinek.