Még a billentyűzetet is a diszkontdepo-n veszem
Gyerekkorom óta oda vagyok a számítástechnikáért. Már az általános iskolában is ez volt a kedvenc tantárgyam és mindig nagyon vártam ezt az órát. Ez így folytatódott a középiskolában is.
Aztán valahogy az élet más irányba vezetett és végül nem ezt tanultam az egyetemen, de az érdeklődés azóta is megmaradt. Olyannyira, hogy az idén egy nagy fába vágtam a fejszémet vagyis elkezdtem egy programozó iskolát. Már egy ideje gondolkoztam ezen és ugye nem olcsó egy ilyen képzés, de gondoltam mikor, ha nem most. A munka mellett elég sok időmet elveszi, de hiszek benne és úgy állok hozzá, hogy meg fogja érni a jövőben.
A képzés része, hogy ugye elég sokat kell a gép előtt ülni. Ehhez persze szükség van a megfelelő felszerelésre is, amit én a diszkontdepo.com oldalról szoktam megrendelni. Már egy jó ideje ismerem ezt az oldalt és több dolgot is rendeltem már innen, mert abszolút meg vagyok elégedve az árral és a minőséggel is.
Például innen rendeltem az Astrum márkájú KW300-as típusú vezeték nélküli billentyűzetet és egeret csupán 6990 Ft-ért. Amit imádok benne a nevéből is adódóan, hogy vezeték nélküli vagyis nem kell állandóan bajlódni, hogy összegabalyodik, megcsavarodik a vezeték, mert itt egyszerűen nincs. Szintén nagyon megtetszett benne, hogy retro stílusú, ami azt jelenti, hogy a billentyűk le vannak kerekítve, mint a régi típusú klaviatúrákon. Én már csak ilyen retro szerető vagyok.
Teljesen ergonomikusan van felépítve, 2,4 GHz frekvenciájú és még USB vevővel is el van látva. Fekete színű, egyszerre stílusos és kényelmes is egyben.
Rendeltem még ugyanúgy a diszkontdepo.com oldalról egy szintén fekete színű és Astrum márkájú MP210-es típusú egérpadot is. Korábban nagyon sokat fájt a csuklóm, mert nem tartottam helyesen, de ezzel az egérpaddal ez a probléma megszűnt, manapság már egyáltalán nem fáj.
Ergonomikusan domborított és szilikonnal ellátott, mely optimális kényelmet biztosít bármely csukló számára. Semmilyen problémám sincs az egérkövetéssel, teljesen jól működik, ugyanis korábban, amikor nem használtam egérpadot, volt rá példa, hogy nem működött jól az egér. Ez a probléma most abszolút nem áll fönt. Szinte habkönnyű, körülbelül 325 gramm súlyú és csupán 1990 Ft-ba került.
Mivel maximálisan meg vagyok elégedve az Astrum márkával, így rendeltem még egy külső akkumulátort is. Ennek a típusú töltőnek az az előnye, hogy az LCD kijelző mindig jelzi, hogy a telefon hány százalékra van feltöltve, így anélkül láthatom, hogy hol tart a töltés, hogy bekapcsolnám a telefonomat. 2 darab USB port található rajta és csak 5990 Ft-ba kerül.
Korábban nem ismert sem ezt az oldalt, sem pedig ezt a márkát, de nagyon örülök, hogy rátaláltam.