Cross verseny, cross bukósisak
Régi álma vált valóra a bátyámnak, amikor motorversenyre 
mehetett, persze már nem úgy mint néző, hanem mint versenyző. Te szeretsz motorozni?
A gyerekkorunk
Persze nem véletlen a motorozás iránti rajongás, hiszen motoros családba születtünk. Mindenki szereti a kétkerekű járgányokat. Emlékszem, mikor gyerekkoromban elmentünk a nagyszüleinkhez vidékre, a papa mindig bütykölgette a motorját. Persze ez a bátyámat jobban érdekelte, mint engem. Persze apának is volt motorja, nem is egy, és versenyre is járt néha, vagy csak ki a haverokkal az erdőbe motorozni néha. Még az sem tántorította vissza őket, ha esett az eső, ha ők menni akartak, akkor mentek.
Én is szeretem a motorokat, de annyira nem voltam oda értük, mint a fiúk. Persze egyértelmű volt, hogy Zsolt, így hívják a bátyámat, oda lesz a motorért, hiszen ezt látta, és sokat volt a műhelyben is.
Lány révén, nem igazán érdekelt ez a hobby, de a versenyekre persze mi is kimentünk néha. Emlékszem, apám képes volt több száz kilométert is elmenni a haverokkal egy-egy meghatározó versenyre. Persze nem komoly szinten űzte, de fontos volt ettől függetlenül is. A versenyek meghatározóak voltak. A bátyám egészen kicsi korától kezdve járt ezekre az összejövetelekre. Alig várta, hogy neki is legyen egy motorja.
Igaz anyám tudta, mire vállalkozott, mikor apámhoz hozzá ment, de amikor Zsolt motorozni akart, mégis nagyon aggódott. Persze érthető, hiszen ő más szemszögből nézi a dolgokat, ő anya. Apám mindig mondta, ne aggódjon, nem lesz semmi gond, és vigyáz rá.
A motorozás szelleme
Persze én is ültem motoron, de annyira nem vágytam egy sajátra, a bátyámmal ellentétben. Ő már 8 vagy 9 évesen is azt mondogatta, hogy ő motort szeretne. Emlékszem egyik alkalommal, még karácsonykor is azt kérte ajándékba.
Én mindig jót nevettem, mert ha apám tehette volna, már hamarabb vásárolt volna egy kis motort a fiának, de anyám hajthatatlan volt, és kötötte az ebet a karóhoz, hogy legalább a tízet be kell, hogy töltse, az előtt nem engedi versenyezni. Persze azt nem tudta „megakadályozni” hogy motorra üljön, de ezt nem is akarta. Viszont megértem, hogy féltette, és nem akarta, hogy baja essen. Persze Zsolt ezért annyira nem rajongott.
Tízedik születésnapjára kapta meg élete első motorját, ami már csak az övé volt. Teljesen oda volt érte, meg vissza. Apám tanítgatta, mit hogyan kell, hogyan lehet váltani, meg ilyenek. Persze egy egész szerelést is kapott mellé, ha esik, akkor védve legyen.
A versenyek
Persze amint nagykorú lett, nem volt akadálya a versenyeknek. Emlékszem, arra a karácsonyra, egy cross bukósisakot kapott ajándékba. Ez jelentette azt a számára, hogy ő is versenyezhet már a nagyokkal. Repdesett örömében.
Nekem itt már kezdett unalmassá válni, így ha nem volt muszáj, mit családi program menni, így nem is erőltettem.
Mára már apám is, és a bátyám is versenyez. Persze anyám nagy örömére, mert így már két ember miatt aggódhat. Amióta apámnak egyszer eltört a lába, azóta retteg, hogy mi bajuk eshet. Próbáltam már nyugtatni, hogy nem lesz semmi gond, ne aggódjon, meg persze ne fesse az ördögöt a falra, de mit is tehetnék, egy anya, mindig anya marad, és az a dolga, hogy aggódjon a szeretteiért.