PHP

Blog

A babakocsi még lánykérésre is jó

Izgatott pillanat várt rám, este hívott a párom, hogy most azonnal menjek haza hozzá, mert sürgősen mutatnia kell valamit. A hangjából hallottam, hogy valami nagyon komoly dologról lehet szó. Kocsiba pattantam. Amikor beléptem az ajtón a síró barátnőm látványa fogadott, nagyon megijedtem. Rémületemben fel sem tűnt, hogy van valami hosszú izé a kezében és arca sem azt tükrözi, hogy baj lenne. Hogy lehet mosolyogva sírni? Az egész jelenet csak lassan állt össze előttem. Miután kiszabadult a szorításomból, nem értettem, miért csúsztat a kezembe egy lázmérőt. Lázas vagy drágám? -kérdeztem rémülten. Ezt nagy megdöbbenéssel fogadta és csodálkozott, hogy lehetek ilyen értetlen, úgyhogy megvizsgáltam még egyszer és felfedeztem rajta két vonalat. Felkiáltottam: Apaaa leszek! Nyomban felkaptam a törékeny kedvesemet, majd rögtön le is tettem roppant óvatosan, mert megijedtem, hogy ha most véletlenül megnyomtam a hasát, akkor mi lesz a babával. Lefekvés előtt azon gondolkodtam, hogy mennyire jól jött ez az egész, mert már régóta meg akarom kérni a barátnőm kezét, csak nem tudtam, hogy hogy csináljam. Szeretném meglepni őt, ezért azt találtam ki, hogy veszek egy babakocsit és egyúttal a gyűrűt is a kezére húzom.

Másnap reggel felhívtam a barátomat, hogy elújságoljam a nagyszerű hírt. Megkérdeztem, hogy gondot jelentene-e neki, ha hozzá rendelném a megfelelő babakocsit. Természetesen belement. Beszéltem édesanyámmal is, hogy elújságoljam a hírt és hogy mi tervem. Elmondta, nemrég rátalált egy remek jó weboldalra, ahol nagyon jó áron, nagyon jó babakocsikat lehet kapni. El is küldte nyomban az oldal címét. Mivel tudja, hogy számomra fontos a babakocsi ár, hiszen azért tanulok épp programozni, hogy az előző rossz fizetésű munkámat leváltsam egy olyanra, amivel biztos jövőt nyújthatok a családomnak. Munka után az egyik unalmas órán, amikor érthetetlen java-król és pythonokról tanultunk, elkezdtem böngészni az anyukám által küldött weboldalt. A leendő feleségemnek mindig is fontos volt a stílusosság és amikor megláttam, hogy ez a babakocsikkal foglalkozó cég külön hangsúlyt fektet arra, hogy a babakocsik ízlésesen szépek legyenek, tudtam jó helyen járok. A több órás és unalmas előadás alatt volt időm alaposan végig böngészni az összes lehetőséget, pedig hatalmas volt a választék.  Hosszas keresgélés után rátaláltam egy limitált kiadású darabra, ami még akár az én kezemben sem mutatna rosszul. Mivel a barátnőm rendkívüli érdeklődést mutat Afrika iránt, ezért ez a limitált kiadású „felfedező” babakocsi lett a tökéletes választás rajta egy sor elefánttal. Igaz nem a legolcsóbb darab, de az én gyönyörű feleségem és a pici babám is a legjobbat érdemli mindenből. Mikor megláttam, hogy a kiválasztott babakocsi ár is tökéletes a pénztárcámhoz mérten, nagyon megörültem. Jegygyűrűre már nem volt gondom, hiszen már hónapok óta a zsebemben hordtam a megfelelő pillanatra várva. Azért találtam remeknek a babakocsi árat, mert magában foglal számtalan nagyon hasznos funkciót, könnyen kezelhető, praktikus és egy vékony nő számára is egyszerűen mozgatható. Kezdjük mindjárt azzal, hogy három az egyben. A mózeskosár fekvőfelülete összhangban van az újszülött testfelépítésével, így támaszt nyújt a gerincnek. Emellett a kosár anyaga új technológiájának révén légáteresztő, ezzel meggátolva a kórokozók megjelenését, miközben az impregnáltsága által a pára lepereg róla. A kupola nemcsak az esőtől, hanem a széltől is megóvja a babát, ráadásul az ibolyán túli sugarakat sem engedi át magán a babához. A kocsi lengéscsillapítóval ellátott annak érdekében, hogy a baba ne érezze meg az úton lévő kikerülhetetlen buckákat és egyenetlenségeket. Nagyon szórakoztató volt olvasni a lengéscsillapítókról, azután pedig a fékrendszerről, mintha egy autót vásárolnék. A választott babakocsi könnyen és biztonságosan fékezhető egy pedál segítségével, épp mint egy igazi autó. A fogantyúk állíthatósága és mérete miatt én is könnyedén tolhatom majd. Előnye ezen kívül az is, hogy olyan anyagokkal borították a fém felületű tolókart, amelyek nyáron meggátolják, hogy felforrósodjon, télen pedig, hogy megkeményedjen és esetleg szétrepedezzen. Olyan babakocsit kerestem, amit a barátnőm is könnyedén össze tud csukni és be tud tenni az autó csomagtartójába, mert tudniillik a technikai dolgokban (nincs más szó rá) szerencsétlen, de azért én nagyon szeretem. A kocsi, amit találtam, ezt a követelményt is megugorja. A kosarat egyetlen mozdulattal le lehet emelni a vázról és autós üléssé alakítható, sőt még a fejtámlája is állítható. Éppen az állíthatósága révén legalább négyéves koráig használható lesz a gyerek járgány. Felépítésének köszönhetően bele lehet vezetni az autó biztonsági övét, így az megtartja az ülést. A gyerek kiesését pedig az öt pontos biztonsági öv garantálja, akár egy autóversenyzőnél, még a végén autóversenyző lesz az istenadta. A kerekei teljesen körbe forognak, így könnyen lehet fel- és letolni a járda szélén. A gyerek idősebb korában sportkocsiként is használható, sőt kialakításának hála a csecsemő sem esik ki belőle, ha épp futni vinnénk magunk előtt tolva. E három funkciónak köszönhetően az életünk szinte minden területén jelen lesz, mert minden helyzetben tökéletesen alkalmazható. Összességében úgy gondoltam, ez a babakocsi nemcsak, hogy minden elvárásunkat és igényünket kielégíti majd, hanem egyszerűen tökéletes is.

babakocsi-ar

Amikor a megrendelés gombra szerettem volna kattintani, arra lettem figyelmes, hogy mindenki a teremben a cuccait pakolássza. Vége az órának. Kénytelen voltam a rendelést a kocsiból, indulás előtt elintézni. Szerencsére nem tartott sokáig a folyamat, hála a babakocsik.hu oldalnak, mert teljesen egyszerűen kitölthető minden pontja. Felhívtam a barátomat, hogy elmondjam neki, az oldal három munkanapon belülre ígéri a szállítást, ez megfelelő lenne-e neki. Az ígért időintervallumon belül meg is érkezett a küldemény és én boldogan ugrottam érte. Behelyeztem az autóba a babakocsit és röpültem vele haza. Legalábbis röpültem volna, ha nem tart fel a dugó, még sose tartott ilyen sokáig fél óra. A szívem egyre hevesebben dobogott és mikor beleraktam a baba helyére a gyűrűs dobozt azt hittem majd elájulok az izgalomtól. Betoltam a babakocsit az ajtón és letérdepeltem mellé, ekkor ért oda a barátnőm. Az innen következő részletekről csak annyit árulok el, hogy igent mondott.

Hálás vagyok a babakocsik.hu-nak, hogy közreműködésüknek köszönhetően volt egy csodásra sikerült leánykérésem és a babámnak van egy gyönyörű, biztonságos, új technológiák sorát magában foglaló babakocsija.

[Top]